Csoportunk 2004-ben alakult Kazincbarcikán a foltvarrás iránt érdeklődő lelkes lányokból, asszonyokból. A 17 fős kis társaságot a valahova tartozás szelleme élteti. 2008-tól céh csoport lettünk. A kritika nálunk építő jellegű hatást ér el. Az együtt varrás baráti társasággá kovácsolta a lelkes kis csapatot. Kéthetente találkozunk a kertvárosi Kazinczy Ferenc Iskolában. Szeretjük a kihívásokat, amit a textil szépsége hoz elő, ezt tudjuk művelni, ezért részt vettünk 2007-ben a Sárospataki Katolikus Egyház pünkösdi ünnepére meghirdetett Árpád-házi Szent Erzsébet zászlókészítés pályázaton két fővel, Kiss Lászlóné és Szabóné Szabó Erzsébet személyében. Ez a zászlókiállítás a sárospataki Erzsébet-Házban látható. Bakos Bertalanné foltvarrónk napraforgós faliképével részt vett a 2007. évi Országos Foltvarró Találkozón, melyet Szekszárdon rendeztek meg. Az évenként megrendezésre kerülő Határtalanul című nemzetközi kiállításon pedig a közönség díját kapta Lovarda című faliképével. Az Észak-Magyarországi Foltvarró Régió „Guruló orsó” pályázatra hárman neveztek. 2007 karácsonyán a Ságvári Endre Gimnázium kért fel bennünket egy ünnepi kiállítás megrendezésére. 2008 a reneszánsz éve volt. A foltvarrás sem maradhatott ki ebből, így a tiszaújvárosi Derkovits Gyula Művelődési Ház által meghirdetett „Modern reneszánsz foltokban” pályázat is megmozgatta a fantáziánkat. Két pályaművel neveztünk a versenyre. A „Kerti hajnalka” című falikép a zsűri különdíját kapta. 2008 szeptemberében az Izsófalva–falunapok keretében foltvarró kiállításban gyönyörködhettek a résztvevők. „30 éves a Tisza-tó” pályázatra lelkesen készült a csoport két tagja. A „Nádas tavon” és a „Tőkés réce” című pályaműveket a zsűri elismerésben részesítette. A képeket Kiss Lászlóné és T.Tóth Gyuláné készítette. November a könyvtárak hónapja volt. Szendrőn egy hónapos kiállítás várta a könyvtár kiállító termében a foltvarrás iránt érdeklődő látogatókat. A karácsony a szeretet ünnepe, az iskola karácsonyfáját ebben az évben a klub tagjai által készített foltvarrott díszekkel öltöztették fel, a gyerekek legnagyobb örömére, melyről fotó is készült. Valljuk, hogy a foltvarrás nem csak annak okoz örömet, aki varrja, hanem annak is, aki megnézheti, aki ajándékba kapja, vagy aki használja. A csoport tagjai: Bakos Bertalanné Berzeviczy Ágnes Érsek Ferencné Fogarasiné Lukács Ilona Ganyu Sándorné Halász Mónika Jóna Illésné Kiss Lászlóné (csoportvezető) Kovács Béláné Magyarné Boros Csilla Makkai Istvánné Marton Zsuzsanna Sebő Béláné Szabóné Szabó Erzsébet T. Tóth Gyuláné Tyuskainé Riskó Barbara Uram Gyuláné


